Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Tízmilliárd forintra becsüli a kormány az devizahitelesek megsegítésére épülő ócsai lakótelep teljes költségét. A hvg.hu szerint ennek duplájáról is szó lehet, kész lakásokat pedig akár negyedáron is vásárolhatna a Nemzeti Eszközkezelő Társaság.
Tízmilliárd forint körül lehet az ócsai devizahiteles-telep teljes költsége, ha 150 ezer forintért épülhet meg egy lakás négyzetmétere - mondta Szaló Péter, a Belügyminisztérium településrendezési és építésügyi helyettes államtitkára szerdán. A HVG információi szerint ez az összeg nem tartalmazza a házak közművesítésének és a hozzájuk tartozó infrastruktúra kiépítésének költségeit, az ócsai telep teljes költsége tehát valójában 15 milliárd forint körül alakulhat.
A HVG álláspontja szerint a Nemzeti Eszközkezelő Társaság a becsült összeg negyedéért, vagy akár még kevesebbért is vásárolhatna vidéken lakásokat. Szaló Péter elmondta, a kormány úgy döntött, hogy ha valahol az építési ár alatt meg lehet venni lakásokat, akkor a vásárlást kell előtérbe helyezni, a lap kérdésére azonban, hogy akkor miért építenek lakásonként 20 millióért egy új települést, kitérő választ adott.
A kormány által tervezett menetrend szerint szeptember 15-én írják ki a közbeszerzési pályázatot az ócsai telep megépítésére. Amennyiben év végéig minden előkészítés lezárul, év elején kezdődhetnek el az építkezések.